PszichoBiblife sorozat

Bibliai optimizmus az élet gondjaira



Elfogadni, elengedni, továbblépni

Mit nehéz elfogadnunk? A párunk bogarait, vagy hogy a gyerekünk nem úgy gondolkodik, ahogy mi? Esetleg azt, hogy bizony elmúltak az évek, hogy már nincs bennünk annyi élet? Hogy megdrágult a gáz és megváltozott a világ? Annyi sok nyugtalanságunk abból fakad, hogy nem tudjuk elfogadni a dolgokat, nem tudunk megbékélni az élettel. És elengedni? Az elengedéssel hogy állunk? Elengedni, aki elmenni akar, elengedni a tegnapot és várni a holnapot. Elengedni tegnapi önmagamat és görcsös ragaszkodásaimat. Ehhez adok javaslatokat, kapaszkodókat, megerősítéseket.  

A belépés díjtalan, viszont jótékony célú önkéntes adományokat gyűjtünk egy nyomorúságos körülmények között élő, betegségekkel küzdő család megsegítésére.

2020. március 10 , 18:00

Szeged, TIT, Kárász u. 11. 

Feszengett már bennem egy ideje a hiányérzet. Érzelmi gyógyulásom és önmagammá válásom fájdalmas folyamatában sokat kaptam és köszönök a pszichológiai módszereknek, elveknek, ugyanakkor még többet annak, hogy a Biblia igazságai, a Jóisten megtapasztalt szeretete és megismert jósága mindent meghalad. Összességében a kettő együttes ereje hozta meg számomra azt a gyógyulást - az életnek azt az örömét és teljességét, amelyet és amelyben élek. Két kéz együtt emel.

Az eddigi előadásaim alapvetően a szakmai arcot mutatták, és bennem ez hiányérzetet okozott. Sem én, sem a lehetséges hatás így nem teljes. Ezt most kiegészítem. Így folytatom, újrakezdem. Mit is jelent ez:
Egyre többen érzik azt, hogy a "motivációs hamburger" már nem ad jóllakást. Marad egy hiányérzet. Vitaminhiány mindenképp. És a legtöbb esetben a templomi prédikáció sem ad erőt az élet viharaiban. Vérszegény, élettelen, sivár. Lépjünk túl ezen! Megvannak azok a dolgok,amelyeket nekünk kell megtennünk a boldogulásunkért - ez a mi felelősségünk és ehhez tanulni, igyekezni, változni, motiválódni kell! Ugyanakkor hiszem és vallom, hogy van egy ajándék kegyelem is, egy szerető és törődő áldás, ami fölötte áll minden emberi igyekezetnek. Erő, ami akkor is fölemel, amikor már semmi eszközünk nincs. Ebben az előadássorozatban felfedezzük a találkozási pontokat a pszichológiai - motivációs megközelítések és a Biblia Isteni kijelentései, reményt adó tanításai között. Azt kutatjuk, hogy az emberi igyekezet és az Isteni szeretet, együttesen hogyan építi életünk célját,minőségét és beteljesülését. A "TENNI" és az "ÁTADNI" egysége ez.
Orvos-mentálhigiénés szakemberként és felszentelt papként, így érzem teljesnek. Azokat várom, akik mindkettőre nyitottak. Vigyázat, a teremben "eső" lesz - a mennyei áldások gazdag esője. Bizony, megnyílik az ég és bőséggel hull ránk a kegyelem. Hozzuk el szívünk földjét, nyitottsággal, alázattal.

Magyar Lóránt e.v.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el